Fullasztó és aggasztó érzéseink egyike, hogy elmegy mellettünk az élet, mi pedig egy nap felébredünk és rájövünk, nem azt az életet éltük, amit szerettünk volna. Emlékeztek még arra az ápolónőre, aki halálos betegekkel foglalkozott? Elmondták neki a betegek a halálos ágyukon, hogy bánják, hogy nem a saját életüket élték, hanem azt az életet, amit mások elvártak tőlük? Azért olyan megrázó ezeket a sorokat olvasni, mert félelmeink közé tartozik, hogy azon a napon, amikor eljön az utolsó óra, mi is ezt érezzük majd. Akkor pedig már mindegy lesz. Sokakat egy betegség vagy egy tragikus élethelyzet ébreszt rá arra, hogy feltegyék a kérdést maguknak: ki vagyok, és mit szeretnék az élettől? Van, hogy pánikszerűen beleugrunk az új élmények keresésébe, tanfolyamokra iratkozunk be, utazást tervezünk és gondolkodás nélkül, rohanva éljük az életet, mert a jó dolgokhoz nem csak idő, de pénz is kell, így próbálunk többet dolgozni.

A SAJÁT ÉLETÜNKET ÉLJÜK, VAGY VALAKI MÁSÉT?

Szüleinknek, elődeinknek voltak álmai, vágyai, amelyek vagy megvalósultak, vagy nem. Ha megvalósultak vágyaik, nagy valószínűséggel alakíthattunk ki gyerekként szabadon álmokat, vágyakat, célokat, legyenek azok bármilyen elrugaszkodottak, mert támogató légkörre találtunk. Ha eleink keserűséget éreznek egy elveszett álom miatt, az utódokat akarva akaratlanul próbálják abba az irányba terelni, ahova ők el szerettek volna jutni. Így lesz egy gyerekként filmrendezőnek készülő fiúból jogász, vagy egy táncosnak készülő lányból orvos. Ha senkinek nem volt diplomája a családban, elképzelhető, hogy minden reménységüket az első szülött gyermekbe rakják, akinél elvárás lesz, hogy abszolválja az egyetemet.

Másik tipikus minta, amikor elődeink közül mindenki például orvos vagy mondjuk cégtulajdonos volt, így nem kérdés, hogy majd az utód is ezt a kitaposott ösvényt fogja követni. Lehetséges, hogy látszólag teret enged a család a gyermeki elme kalandozásainak, de amikor eljön az iskola választás ideje, az észérvek győzedelmeskedni fognak, és a szülők biztosra mennek. “Nem mész sport suliba, biológia szakra fogsz járni.” Idővel pedig azok, akik örömet szeretnének szerezni családjuknak, meggyőzik magukat arról, hogy valóban jobban járnak, ha inkább fogorvosnak tanulnak, mintsem buta sportkarrierről álmodoznak. Így válik egy tehetséges sportoló fogorvossá. Kinek az életét éljük tehát? Felteszem, mindenki töprengett már azon, hogy elégedett-e az életével. Azon is érdemes elmélázni, hogy önmagad vagy-e, a saját életed éled vagy másét?

A FELISMERÉS FÉL SIKER

Azt mondják, a felnőttkor arra való, hogy a gyerekkorunkat feldolgozzuk. Kaptunk szülői mintákat, irányba raktak minket, de ha felnőttünk, engedjük el felmenőink kezét és alakítsuk ki a saját életünket. Könnyebb mondani, mint meglépni, de a családi elvárásokat le kell raknunk. Veszekedések, fájdalmak, elfordulások, ezek mind előfordulhatnak. Azonban ki kell szakadnunk a körből és meg kell szakítani a láncot. Felnőttként, ha azt érzed, nem vagy a helyeden, annak oka van, amire a választ sok esetben megtaláljuk a múltunkban. A felismerés pedig fél siker.

TALÁLD MEG ÖNMAGAD

Már most is önmagad vagy. Benned van minden, ami Te vagy. Ami miatt “nem találod önmagad”, az lehet attól, hogy nem látsz rá a rétegeidre, vakfoltjaid vannak, nem tudod beazonosítani a vágyaidat, értékeidet, mert elnyomtad őket és rajtuk csücsülsz. Coaching folyamatok alkalmával az önazonos élet elérésben ez az első lépés: felfedni az értékeket, ezen dolgozunk.

Foglalkozz a témával, ha valami nincs a helyén, változtass. Mielőtt azonban őrült tempóra és multitaskingra kapcsolsz, készíts akciótervet, keresd meg, mi motivál téged és merd a saját utadat járni.