A testpozitív mozgalomban van valami felszabadító és irigylésre méltó. A média, a cégek üzenete az ideális, tökéletes alakról, mintha egy fél pillanat alatt a kukában landolna, mert jön ez a mozgalom és azt mondja: álljunk csak meg egy pillanatra. Ne mondjátok meg, mi az ideális, én szeretem magam, jó vagyok így, ahogy vagyok. Ez a mozgalom több fronton kapott bírálatot, például abban a kérdésben is, hogy az önelfogadás nem csupán egy kibúvót jelent-e a lustaság alól.

Mihaela Nistor pszichológussal beszélgettünk a mozgalomról és annak hatásairól.

MI A FŐ MONDANIVALÓJA A TESTPOZITÍV MOZGALOMNAK?

A testpozitív mozgalom kezdetben azzal a céllal jött létre, hogy segítsen a társadalom által kirekesztett csoportoknak, nem csupán a túlsúllyal küzdőknek, de a színes bőrűeknek, a fogyatékossággal élőknek, a túlzottan sovány embereknek is. Később viszont a túlsúly került fókuszba. A fő mondanivalója, amellett, hogy arra ösztönöz, fogadjuk el a testünket, bármilyen is legyen, arra is vonatkozik, hogy a szépség nem csak a külső tényezőknek a függvénye. Nem csak az tekinthető szépnek, amit a divatmagazinok sugallnak. A női szépség nagyon sokszínű lehet, így ebben a tekintetben lényeges szerepet kap az eredetiség. Vagyis mondhatjuk azt, hogy minden női test lehet gyönyörű, ha a nő “viselni tudja a testét”.

Azt gondolom, hogy ez a mozgalom túlmutat a testünkkel kapcsolatos elfogadáson, ugyanis ennek olyan rejtett lelki tényezői is vannak, amelyek feltárása nélkül nagyon nehezen jöhet létre a valódi elfogadás.

SZAKMAI SZEMMEL ENNEK A MOZGALOMNAK MILYEN HATÁSAI LEHETNEK AZ EGYÉNRE?

Pszichológusként azt tapasztalom, hogy azoknak  az embereknek egy része, akiket egész életükben megbélyegeztek a súlyuk miatt, nagyon magukba tudnak fordulni és egy idő után beletörődnek ebbe az állapotba. Másik részük pedig kétségbeesetten küzd a súlya ellen, de valahol mélyen inkább saját maga elfogadása ellen küzd. Így pedig valódi változást nem tud elérni a testével kapcsolatban. A mozgalom pozitív hatással lehet az egyénre, de csak akkor, ha valóban elindítja a belső változás útján, ahol valódi önelfogadásról beszélünk és nem a kibúvók kereséséről.

AZ ÖNELFOGADÁS ÉS A KIBÚVÓK KERESÉSE KÖZTI KÜLÖNBSÉGEKET HOGYAN TUDJUK DEFINIÁLNI SAJÁT MAGUNKNAK?

Azt gondolom, hogy ez elsősorban belső őszinteséget igényel saját magunkkal szemben. Az önelfogadás annyit jelent, hogy elfogadom magam, a testemet, mégpedig az összes pozitív oldallal és hiányossággal együtt. Ez a valódi önelfogadás ösztönöz arra, hogy előhozzam önmagam legjobb változatát. Ebben persze az is benne van, hogy ennek érdekében mindent megteszek, ugyanakkor ismerem a korlátaimat és a lehetőségeimet. Ha valami nem sikerül, nem kezdem el kritizálni magam, vagy nem fordulok más ideiglenesen megnyugtató tevékenységekhez (pl. evés, alkohol). Helyette reálisan felmérem a helyzetet és ennek függvényében döntök. Ezzel szemben, aki hajlamos arra, hogy kibúvókat keressen, el sem jut odáig, hogy a lehetőségek keresése felmerüljön, ugyanis már előre eldöntötte, hogy neki ez nem fog sikerülni. Az alacsony önbizalommal rendelkező emberek esetében gyakran láthatjuk, hogy kibúvókat keresnek, amikor tenniük kellene valamit, amitől félnek. 

Lefordítva ezt az egészet a testképre, amikor már nem hisznek abban, hogy képesek hatást gyakorolni a testükre, elkezdenek kifogásokat gyártani, mint pl. “azért nem megyek edzeni, mert most esik az eső”. 

EGY MOZGALMON BELÜL HOGYAN TUD MEGFÉRNI KÉT, EGYMÁSSAL ELLENTÉTESNEK LÁTSZÓ ÜZENET: EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD – ÖNELFOGADÁS TÚLSÚLLYAL?

Az a nő, aki elfogadja és szereti saját magát, szeretetteljesen fog bánni a testével is. Nem kibúvókat fog keresni, amivel valójában bünteti saját magát és a testét, hanem a testében rejlő lehetőségek kibontakoztatására fog törekedni. Ez a szeretetteljes valódi önelfogadás pedig olyan kisugárzást fog biztosítani számára, amit mindenki észre fog venni a környezetében.

Mihaela Nistor pszichológusnak nagyon köszönöm ezt a tartalmas beszélgetést.

Merj Te Lenni kampány részletei >>>